szolgáltatások

Terminál kiszolgáló

avagy hogyan is lehet egy helyről akár több cégnél is dolgozni úgy, hogy az otthoni környezetből nem lépünk ki.

A cégünknél védett környezetben futtatott kiszolgálók, melyek elérik a céges erőforrásokat, pl. nyomtató, fájl kiszolgáló (ez is futhat a felhőben, akár helyben), a dolgozó bárhol lehet a világban, el tudja látni irodai tevékenységét, s teljes értékűen tudjon dolgozni.

Miről is szól tehát egy terminál kiszolgáló?
Arról, hogy tetszőleges kliens eszközről mindig ugyanazt a munkakörnyezetet tudjuk biztosítani a dolgozónak, ahol eléri a számára releváns erőforrásokat, függetlenül attól, hogy fizikailag aktuálisan hol helyezkedik el. Pl. asztalt cserél a kollégájával, ebben az esetben a személyes dolgait kell csak mozgatnia, s a számítógépen minden a helyén marad.

Ennek egyik továbbvitt szolgáltatása, amikor csak egy-egy szoftvert ajánlunk ki a kiszolgálóról, ami által képesek leszünk olyan szoftvert futtatni a gépünkön, ami arra valójában nincs is telepítve. Remote app a szolgáltatás hivatalos neve. Ebben az esetben szintén egy távoli kiszolgálón fut valójában a program, mely távoli kiszolgáló akár egy teljes farm is lehet, biztosítva ezzel azt, hogy a szolgáltatás 7/24 órás legyen, s a sebesség se ingadozzon, a terhelés elosztásból kifolyólag.

És hogy ez miért jó a felhasználónak? Otthonról is pont ugyanúgy tud dolgozni, mintha bent lenne a munkahelyén.
A cégnek miért éri meg mindez? Egyszerűbb, olcsóbb üzemeltetni, nem kell a kliens gépeknél feleslegesen megfizetni a kihasználatlan teljesítményt, valamint egyszerűen lehet skálázni a teljesítményt, szükség esetén a szerverparkot kell bővíteni. Leállás nélkül lehet karbantartani a fizikai gépeket, mert amíg egyet lekapcsolunk, a többi viszi a hátán a munkát, amiből a dolgozók semmit, vagy esetlegesen csak egy kis lassulást észlelnek.

error: Content is protected !!