Belső hálózatok

A hálózatok megfelelő megtervezése és ez alapján történő kivitelezése ma már elengedhetetlen akár egy kisebb cég életében is, hisz az irodai életünk jórészét a hálózaton történő adatmozgatással töltjük. Fontos elérnünk mind a belső erőforrásokat, mind az internet nyújtotta információ halmazt.

Éppen ezért a megfelelő tervezés mellett fontos, hogy megbízható hálózati eszközöket használjunk ezen kapcsolatok megteremtésére és fenntartására. Cégünk a mikrotik gyártó mellett tette le a voksát, 2015-ben, s megfelelő alap és továbbképzés elvégzésével, amit sikeres vizsgatétel bizonyít.

MTCNA vizsga (Az MTCNA tréning során a résztvevő megismeri a RouterOS szoftver alapjait, valamint az aktuális RouterBoard termékeket. A megszerzett tudása alapján lehetősége lesz elvégezni szoftveres alapkonfigurációkat, management beállításokat, és belépő szintű hibadetektálást/hibajavítást.)

MTCTCE vizsga (Az MTCTCE tréning során a résztvevő megismerkedik a RouterOS tűzfal, és forgalomszabályozó funkcióival. A megszerzett tudás alapján képes lesz a kívánt körülményeknek megfelelő tűzfal és QoS szabályok beállítására kis és nagyméretű hálózatok esetén egyaránt.)

MTCWE vizsga (Az MTCWE tréning során a résztvevő megismerkedik a vezeték nélküli kommunikáció alapjaival és azok alkalmazásával RouterOS környezetben. A tanfolyamon megszerzett tudással a résztvevő képes lesz megbízhatóan működő vezeték nélküli hálózatok kialakítására és üzemeltetésére.)

MTCEWEMikroTik Certified Enterprise Wireless Engineer
Ez az alapokon túlmutató enterprise megoldásokat is figyelembe vevő tudás birtokába lehet kerülni. A tervezéstől a kivitelezésig minden.

error: Content is protected !!