Bemutatkozás

Cégünk 2002-ben alakult családi vállalkozásként, 100%-ban magyar tulajdonosi körrel, ami azóta sem változott. A cégtulajdonosok informatikával és könyveléssel foglalkoznak. Első körben hobbi projetk, majd kiegészítő munkának indult az egész. Aztán valami történt, s az ügyfelek kézről kézre adták cégünket, s lépni kellett. Nem kerestük az ügyfélkört, az megtalált minket Hisszük azért történt, mert elégedettek voltak az elvégzett munkánkkal, s értéket adtunk a működésükhöz.

Az elmúlt 19 évre visszatekintve elmondhatjuk, hogy sikerült értéket teremtenünk, s ügyfeleinknél megbecsülést vívtunk ki, szívesen dolgoznak velünk. A többi IT-s kollégára nem mint konkurenciára tekintünk, hanem mint partnerre, vagy lehetséges partnerre. Nem vagyunk egymás ellenségei, igyekszünk segíteni a kollégákat, hisz előfordul olyan probléma, amivel még nem találkoztunk, s olyankor jól esik nekünk is a segítség.

Felismerve, vagy inkább érezve a hiányosságokat, kicsit nagyobbat álmodtunk, mint az átlagos üzemeltető cégek. Belevágtunk s hosting világába is, így ma már egy kisebb szerverparkot üzemeltetünk a Telekom gerinchálózatára kötve, saját egymástól független 3 internet betáplálással, IP címekkel, melyek egy része route-olt hálózat. Ezen parkon és internet kapcsolaton keresztül biztosítjuk ügyfeleinknek a szolgáltatásokat. Jelenleg 128vcpu, 640Gb memória és 60Tb tárterület áll rendelkezésünkre, melyet ügyfeleink használhatnak.

Ki tudjuk szolgálni az egyedi igényeket maximálisan, ugyanakkor nem bonyolódunk bele a piaci árversenybe, mert hisszük azt, hogy nem mindig a legolcsóbb szolgáltatás a legolcsóbb. Mi hiszünk benne, hogy a minőségi kiszolgálás kifizetődőbb, mint a mennyiségi. Nálunk mindenki egyedi ajánlatot kap, egyedi kiszolgálással. Mindig van arc a szolgáltatás mögött, ember veszi fel a telefont, s nem kell üzenetet hagyni.

Képesek vagyunk az IT kihívások legtöbb részét megoldani. Ma már a telefonálás is IT kérdés, így természetesen van megoldásunk IP alapú hangtovábbításra, akár helyben telepített kiszolgálóval, akár a felhőben futó kiszolgálóról legyen is szó.

A teljeskörű kiszolgálás részeként kevés olyan terület van, ahol ne tudnánk biztosítani ügyfeleinknek megoldást, ha máshogy nem, hát partnercégeinken keresztül. Ide tartozik a hardver, szoftver, hálózatbiztonság kialakítása a tervezéstől a kivitelezésig. Partnereink között etikus hackerek éppúgy megtalálhatóak, mint a hálózatépítők, vagy akár a rendszermérnökök.

A Microsofttal kötött szerződéseink lehetőséget biztosítanak arra, hogy meglévő és leendő ügyfeleinknél megoldjuk a szoftver legalizációs problémákat, akár bérleti konstrukcióval is.

A folyamatos fejlesztések kapcsán nem hagytuk ki a GDPR megjelenését sem, melyhez kapcsolódóan TÜV vizsgával rendelkező végzettséget szereztünk, biztosítva azt, hogy ügyfeleinknek, partnereinknek megfelelő szakmai segítséget tudjunk nyújtani az adatvédelmi szabályzat kidolgozásában.

error: Content is protected !!